Copyleft: gyakorlatias idealizmus

írta: Richard Stallman

Minden döntés, amit meghozunk, értékeinkkel és céljainkkal magyarázható. Az embereknek sok különféle értéke és célja lehet; a hírnév, a haszon, a szerelem, a túlélés, az öröm és a szabadság csak egy része azoknak a célokat, amelyek egy jó embert vezérelhetnek. Ha a cél nem csak önmagunk, hanem a többiek segítése is, akkor ezt idealizmusnak nevezzük.

A szabad szoftverrel kapcsolatos munkámnak egy idealista cél a hajtóereje: a szabadság és az együttműködés eszményének terjesztése. Szeretném elősegíteni a szabad szoftver elterjedését, hogy az együttműködést tiltó szabadalmaztatott szoftvereknek a helyére lépjenek, és így jobbá tegyék a társadalmunkat.

Ez az alapvető oka annak, hogy a GNU General Public License olyan formában íródott meg, amilyenben, méghozzá copyleft-ként. Minden olyan kód, amit egy a GPL hatálya alá eső program bővítésére szánnak, szabad szoftver kell hogy legyen, még akkor is, ha külön fájlba kerül. Az általam írt kódot azért teszem közzé, hogy fel lehessen használni szabad szoftverekben, és nem azért, hogy szabadalmaztatott szoftverekbe kerüljön. Azért teszem ezt, hogy a többi szoftvert író embert is arra sarkalljam, hogy szabaddá tegyék a művüket. Úgy gondolom, hogy mivel a szabadalmaztatott szoftverek fejlesztői a szerzői jogot használják arra, hogy visszatartsanak minket a szoftverek megosztásától, mi, az „együttműködők” is ezt tudjuk felhasználni arra, hogy a többi „együttműködőnek” adjunk némi előnyt: ők felhasználhatják az általunk írt kódot.

Nem mindenkinek ugyanez a célja, aki a GNU GPL-t használja. Sok évvel ezelőtt egy barátomat arra kérték, hogy egy copyleft alá tartozó programot nem-copyleft feltételek mellett is jelentessen meg. Erre körülbelül ezt válaszolta:

„Néha szabad szoftveren, néha pedig szabadalmaztatott szoftveren dolgozom – de ez utóbbi esetben elvárom, hogy megfizessenek érte.”

Egy a szoftvereket megosztó közösségnek szívesen rendelkezésére bocsátotta munkáját, de nem látta értelmét annak, hogy egy olyan céget segítsen, amely e közösség számára fel nem használható termékeket gyárt. Az ő célja ugyan eltér az enyémtől, de úgy döntött, hogy a GPL az ő céljaira is megfelelő.

Ha valamit el akarsz érni a világban, akkor az idealizmus nem elég – kell keresned egy működő módszert is a cél elérére. Másként mondva „gyakorlatiasnak” kell lenned. Vajon a GPL gyakorlatias? Nézzük meg az eredményeit.

Vegyük például a GNU C++ esetét. Miért van egy szabad C++ fordítónk? Csakis azért, mert a GNU GPL azt mondta, hogy szabadnak kell lennie. A GNU C++ az MCC-nek, egy ipari konzorciumnak a GNU C fordítón alapuló fejlesztése. Az MCC általában annyira szabadalmaztatottá teszi termékeit, amennyire csak tudja. De a C++ front-endet szabad szoftverré tették, mert a GNU GPL szerint csakis így bocsáthatták ki. A C++ front-end sok új fájlt tartalmazott, de mivel ezeket a GCC-vel kell linkelni, a GPL rájuk is vonatkozott. Közösségünk nyeresége magától értetődő.

Vegyük a GNU Objective C esetét. A NeXT eredetileg kötötté akarta tenni ez a front-endet. Úgy tervezték, hogy .o fájlok formájában fogják kiadni, és a felhasználókkal linkeltetik össze a GCC többi részével. Úgy gondolták, hogy így talán megkerülhetik a GPL követelményeit. De a jogászunk kijelentette, hogy ez nem menti fel őket a GPL által támasztott követelmények alól, ezt nem tehetik meg. Így az Objective C szabad szoftver lett.

A példaként megemlített esetek évekkel ezelőtt történtek, de a GNU GPL jelenleg is új és új szabad szoftvereket szerez nekünk.

Több GNU könyvtár a GNU Lesser General Public License hatálya alá esik. De nem mindegyik. Az egyik olyan könyvtár, amelyikre a rendes GNU GPL vonatkozik, a Readline. Ez parancssorok szerkesztését valósítja meg. Egy hónappal ezelőtt felfedeztem egy nem-szabad programot, amelyet úgy terveztek, hogy a Raedline-t használja. Elmondtam a fejlesztőnek, hogy ezt a GPL nem engedi meg. Eltávolíthatta volna a parancssorok szerkesztését a programból, de ő ehelyett inkább kibocsátotta a programot GPL-ként. Így most szabad szoftver.

Azok a programozók, akik továbbfejlesztik a GCC-t (vagy az Emacs-et, vagy a Bash-t, vagy a Linux-ot, vagy akármelyik, a GPL hatálya alá eső programot), gyakran vállalatok vagy egyetemek alkalmazottai. Amint a programozó vissza akarja juttatni fejlesztéseit a közösséghez, hogy az bekerülhessen a program következő kiadásába, a főnök lehet, hogy ezt mondja: „Álljon meg a menet – a kód a miénk! Mi pedig nem akarjuk megosztani senkivel. Úgy döntöttünk, hogy a továbbfejlesztett változatból szabadalmaztatott szoftverterméket csinálunk.”

És itt jön a GNU GPL, és megmenti a helyzetet. A programozó elmagyarázza a főnöknek, hogy a tervezett szabadalmaztatott szoftvertermék megsértené a szerzői jogokat, mire a főnök rájön, hogy csak két lehetősége van: vagy szabad szoftverként bocsátják ki az új kódot, vagy sehogy sem. Végül majdnem mindig megengedi a programozónak, hogy úgy cselekedjen, ahogy ő végig tervezte, és a kód bekerül a következő kiadásba.

A GNU GPL nem a Jó Bácsi. Nemet mond néhány olyan dologra, amit az emberek meg szeretnének tenni. Vannak felhasználók, akik azt mondják, hogy ez rossz – a GPL „kizár” néhány szabadalmaztatott szoftvert fejlesztő embert, akiket „be kellene vonni a szabad szoftver közösségébe.”

Csakhogy nem mi zárjuk ki őket a közösségünkből, ők maguk nem akarnak belépni. Döntésük, hogy szoftvereiket szabadalmaztatottá teszik, egyben a közösségünktől való távolmaradást is jelenti. A közösségünkben lenni annyit jelent, hogy együttműködni velünk; mi nem tudjuk „bevonni őket a közösségünkbe”, ha ők nem akarnak csatlakozni.

Mi annyit tudunk tenni, hogy indítékot teremtünk nekik arra, hogy csatlakozzanak. A GNU GPL arra van tervezve, hogy a már meglévő szoftverünket ilyen indítéknak használhassuk: „Ha szabaddá teszed a szoftveredet, használhatod ezt a kódot.” Ezzel persze nem nyerhetünk meg mindenkit, de néhányukat igen.

A szabadalmaztatott szoftverek fejlesztése semmit sem használ a közösségünknek, de az ezért dolgozó programozók gyakran várnak segítséget tőlünk. A szabad szoftverek felhasználói legyezgethetik ugyan elismerésükkel és hálájukkal a szabad szoftverek fejlesztőinek hiúságát, de nagyon nagy csábítást jelenthet, ha egy cég azt mondja „Hadd tegyük be a fejlesztésedet a szabadalmaztatott programunkba, és így emberek ezrei fogják majd használni!” A kísértés nagyon erős lehet, de hosszú távon mindnyájan jobban járunk, ha ellenállunk neki.

A kísértést és a nyomást nehezebb felismerni, ha közvetett formában jelentkeznek, olyan szabad szoftverrel foglalkozó szervezetek irányából, amelyek kötött szoftvereket szolgálnak ki. Az X Consortium (és elődje, az Open Group) jó példa erre: egy évtizeden keresztül igyekezett szabadalmaztatott programokat gyártó cégek pénzéből élve rávenni a programozókat, hogy ne használják a copyleft-et. Most, hogy az Open Group az X11R6.4-ot nem-szabad szoftverré tette, örülhetnek közülünk azok, akik ellenálltak a nyomásnak.

1998 szeptemberében, több hónappal az X11R6.4 nem-szabad terjesztési feltételek mellett történő kiadása után az Open Group visszavonta döntését, és ismételten kibocsátotta a programot ugyanazzal a nem-copyleft szabad szoftver licensszel, amit az X11R6.3-nél is használtak. Köszönjük, Open Group – ez az utóbbi visszafordulás azonban nem érvényteleníti azokat a következtetéseket, amelyeket abból a tényből vontunk le, hogy a korlátozások hozzáadása egyáltalán lehetséges volt.

Gyakorlatiasan szólva ha a nagyobb, hosszútávú célokra gondolsz, ez megerősíti az akaratodat, és képes leszel ellenállni a nyomásnak. Ha arra a szabadságra és közösségre koncentrálsz, amit akkor építhetsz, ha szilárdan megállsz, akkor elég erőd lesz, hogy megtedd. „Állj ki valamiért, vagy a bármiért fogsz elbukni.”

És ha a cinikusok kigúnyolják a szabadságot és kinevetik a közösséget… ha a „keményfejű realisták” azt mondják, hogy a profit az egyetlen ideál… akkor egyszerűen hagyd őket figyelmen kívül, és használd tovább a copyleft-et.

---

This essay is published in Free Software, Free Society: The Selected Essays of Richard M. Stallman.